Hévíz, Hajdúszoboszló, Gyula vagy Zalakaros nevének hallatán mindenkinek ugyanaz jut eszébe: egy-egy szuper nyaralás, wellness vagy gyógyüdülés emléke a családdal, vagy romantikus hétvége párjával. Az évi legalább egy hetes megérdemelt pihenés pedig minden korosztály számára egyre fontosabb lesz ebben a rohanó világban. A zalakarosi Napfény Üdülőszövetkezet ezért nem csak 3 csillagos szállodaként várja vendégeit, hanem a pihenés és befektetés ötvözeteként üdülési jogot is értékesít.
Hazánkban az 1980-as években alakultak az első üdülőszövetkezetek, a mi zalakarosi Napfény Üdülőszövetkezetünk is ekkor jött létre. Az akkor megfogalmazott cél, mely az üdülőszövetkezetet mint intézményt életre hívta, aktualitásából semmit nem veszített mára sem:
"Megfizethető, hosszú távú üdülési lehetőséget biztosítani a nagyobb anyagi terhet jelentő ingatlanvásárlással szemben."
Meglévő üdülőszövetkezeti tagjainkat is, és érdeklődőinket is ez motiválja: szeretnék üdülési céljaikat egy vonzó turisztikai helyszínen, a lehető legjobb ár-érték arány mellett, kiszámíthatóan és hosszú távra biztosítani.
Tehát ha Ön is úgy érzi, hogy:
akkor Önnek ideális döntés egy üdülőjogi tagság vásárlása nálunk a Napfény Üdülőszövetkezetben Zalakaroson, mert:
Ön tehát pénzt takarít meg a pihenésen, miközben előnyös befektetést is köt!
Egy egyszeri, kedvező vételár befizetésével szerzi meg az adott apartman használati lehetőségét, majd ezután minden évben egy éves fenntartási díjat fizetve veheti igénybe Ön a hetét/heteit.
Vásárolhat üdülési hetet/heteket fix héten, ami azt jelenti, hogy minden évben ugyanazon a héten Öné az apartmanja, vagy választhatja rotációs rendszerünket, mely esetben évről-évre kb. egy hónapot csúszik hátrafelé az üdülési hete, azaz az évek alatt minden évszakban megismeri Zalakaros változó arcát!
(Fix hetesben Komfort Plusz és Komfort apartmanjaink, rotációs rendszerben pedig Komfort és Standard Plusz apartmanjaink érhetőek el!)
Mind a háromféle apartmantípusunk rendelkezésére áll, válasszon igényeinek megfelelőt!
A két legfelszereltebb a Komfort Plusz és a Komfort, egy kedvezőbb árú, de kényelmes és otthonos apartman pedig a Standard Plusz típus. Mindegyikből van egyszobás (31 m2) és másfél szobás (40 m2) lakrészünk.
Ismerje meg Komfort Plusz, Komfort és Standard Plusz apartmanjainkat!
Hetek | 1 szobás KOMFORT PLUSZ lakrész, fix hetek | 1,5 szobás KOMFORT PLUSZ lakrész, fix hetek | ||||
---|---|---|---|---|---|---|
Vételár Ft/hét |
2024 évi tagi hozzájárulás +épa/hét |
Szabad hetek | Vételár Ft/hét |
2024. évi tagi hozzájárulás +épa/hét |
Szabad hetek | |
1-17. hét | 125 000 Ft | 56 750 Ft |
1,2,3,4,5,6, |
160 000 Ft | 72 825 Ft | 5,6,10, |
18-24. hét | 250 000 Ft | 56 750 Ft | 320 000 Ft | 72 825 Ft | ||
25-34. hét | 310 000 Ft | 56 750 Ft | - | 400 000 Ft | 72 825 Ft | - |
35-39. hét | 250 000 Ft | 56 750 Ft | 38 | 320 000 Ft | 72 825 Ft | - |
40-50. hét | 125 000 Ft | 56 750 Ft | 40,47,48,50 | 160 000 Ft | 72 825 Ft | 48 |
Hetek | 1 szobás KOMFORT lakrész, fix hetek | 1,5 szobás KOMFORT lakrész, fix hetek | ||||
---|---|---|---|---|---|---|
Vételár Ft/hét | 2024. évi tagi hozzájárulás
+épa/hét |
Szabad hetek | Vételár Ft/hét | 2024. évi tagi hozzájárulás
+épa/hét |
Szabad hetek | |
2-17. hét | - | - | - | 130 000 Ft | 72 825 Ft | 2,4,5,6,7,8,9,13, |
18-24. hét | - | - | - | 260 000 Ft | 72 825 Ft | |
25-34. hét | - | - | - | 320 000 Ft | 72 825 Ft | |
35-39. hét | - | - | - | 260 000 Ft | 72 825 Ft | 36.38,39 |
40-52. hét | - | - | - | 130 000 Ft | 72 825 Ft | 45, 46,48, 49, 50, 51 |
Hét/év | 1 szobás KOMFORT lakrész, rotációs hetek | 1,5 szobás KOMFORT lakrész, rotációs hetek | ||
---|---|---|---|---|
Vételár Ft |
2024. évi tagi hozzájárulás+épa |
Vételár Ft | 2024.Tagi éves hozzájárulás+épa | |
1x1 hét | 125 000 Ft | 51 250 Ft | 160 000 Ft | 66 325 Ft |
1x2 hét | 210 000 Ft | 98 500 Ft | 270 000 Ft | 127 150 Ft |
2x1 hét | 210 000 Ft | 102 500 Ft | 270 000 Ft | 132 650 Ft |
2x2 hét | 370 000 Ft | 197 000 Ft | 480 000 Ft | 254 300 Ft |
Hét/év | 1 szobás STANDARD PLUSZ lakrész, rotációs hetek | 1,5 szobás STANDARD PLUSZ lakrész, rotációs hetek | ||
---|---|---|---|---|
Vételár Ft | 2024.Tagi éves hozzájárulás+épa | Vételár Ft | 2024.Tagi éves hozzájárulás+épa | |
1x1 hét | 58 000 Ft | 51 250 Ft | 75 000 Ft | 66 325 Ft |
1x2 hét | 98 000 Ft | 98 500 Ft | 128 000 Ft | 127 150 Ft |
2x1 hét | 98 000 Ft | 102 500 Ft | 128 000 Ft | 132 650 Ft |
2x2 hét | 175 000 Ft | 197 000 Ft | 225 000 Ft | 254 300 Ft |
Szabad jogaink:
- 1 szobás apartmanból 1x2 hetes, 2x2 hetes, 2x1 hetes és 1x1 hetes tagságunk is van eladó,
- 1,5 szobás apartmanból 1x2 hetes, 2x2 hetes, 2x1 hetes és 1x1 hetes tagságunk is van eladó.
Néhány Standard Plusz lakrészünkben a nappali már KLÍMABERENDEZÉSSEL ellátott, melynek bekerülési költsége a fenti árakon felül 21 000 - 28 000 Ft/2×2-es jogra számolva. (2x1 vagy 1x2 hétre, 1x1 hétre arányosan kevesebb.)
Szövetkezetünkről, üdülőhasználati jogainkról a fentieknél is bővebben a Tájékoztató és Információs füzetből tájékozódhat.
Érdeklődés esetén kérjük töltse ki az alábbi kérdőívet!
(A választáshoz segítséget nyújt a Tájékoztató és információs füzet)
Vagy forduljon bizalommal munkatársunkhoz, aki teljes körű felvilágosítással áll az Ön rendelkezésére:
Zsiga Zsoltné
Telefon: +36 93/ 340 170
Mobil: +36 30/ 463-3181